EIVm-Kft

2019.jan.14.
Írta: Hollie Hedge komment

+18! Mint a csiga - Mártika nem jön zavarba.

+18

A minap valaki újévi viccel próbálkozott az irodában. Azóta sem tudjuk, kicsoda, csak annyit, hogy az emeleten nem kis zavart okozott vele. Kivétel persze Mártikát.
Ez a valaki elhelyezett egy naptárat a konyhában. Meztelen férfiakkal teli naptárat. Már reggel torokhangú kuncogásra lettem figyelmes, és az említett helyiségbe lépve rögtön meg is láttam az asztalon heverő fekete-fehér kiadványt. Az IT felelősünk csillogó szemmel lopakodott kifelé kávéval a kezében, majd a folyosón Mártika irodája felé vette az irányt. Kedvenc kolléganőm épp a nyuszis teásbögréjével indult a konhya felé. ITs kollégánk rögtön könyéken fogta.
-Te Márti, széthagytad a cuccaid a konyhában - mondta neki bizalmaskodóan - Ejnye.
Mártika ráncolta a szemöldökét színes keretű szemüvege mögött.
-Én? - kérdezte, eddigre beértek a konyhába az asztal mellé, én pedig lélegzetvisszafojtva vártam, mit szól ehhez a sokat látott csapatvezető asszony.
Mártika pedig cinkos félmosollyal kezébe vette a naptárat, átpörgette a meztelen férfiseggeket és kockahasakat felvonultató A3as lapokat, majd sóhajtva visszadobta az asztalra. Az ITs kolléga nyakán gyöngyözött a veríték az izgalomtól.
-Nem az enyém - vont vállat Mártika, es lazán lehajította a kalendáriumot - Egyrészt: nem 3Ds. Aztán: ezek csupaszok, mint a csiga. Az enyhén szőröset szeretem, hogy a sötétben is meg tudjam első nyúlásra különböztetni saját magamtól.
Nem Mártika távozott tengermély vörösen a konyhából.

img_20190114_210939.jpg

Dick, a Fluktuáció-Forrás.

Nemrég "lett" egy leányvállalata a cégnek, amely rendezvényszervezéssel foglalkozik és a legtöbb kolléga holland. Ezen fantasztikus összeolvadás révén tettünk szert egy fiatal holland-belga managerre, aki az egész rendezvényszervező ágazat kettő fős értékesítési csapatát vezeti - ebben a csapatban ő az egyik. Eredetileg hatalmas felhajtással érkezett, hogy ő mennyire nagymenő. milyen fantasztikus profitot termel, mennyire sajnálja a konkurens nagy multi, hogy mi felvásároltuk a kis rendezvényszervezős hobbiját Dick-kel együtt.

Na már most. Valószínűleg nem véletlen, hogy a fiatalembert Dick-nek hívják, vagy belenőtt a nevébe, vagy az anyukája előre ismerte egyszem porontya későbbi vezető személyiségjegyét. Eredetileg Dycke-nek kellene írni, de mióta a mi vezetőségünk már a bemutatkozásnál ledickezte, azóta boldogan nevezzük mi is őt így írásban. Szóban simán Dick-nek, amire neki minden alkalommal vörösbe borul a feje és kontrollálatlanul reszketni kezd válogatatlan szitkok közepette. Ezt az állapotot amúgy bármi kiválthatja, például ha kap egy emailt, egy Ekszelt vagy ki kell nyomtatnia valamit. Vagy simán csak elmegy valaki az asztala előtt.

Nem titkolja senki, hogy szívesen provokálják, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nehezünkre esik. Dick az a tipikus kolléga, akire ráillik az összes tulajdonság a "hogyan ismerd fel a pszichopatát" cikkekből : a limonádé női magazinokétól kezdve a komoly pszichológiai és kriminológiai szaklapokéig. Dick tehát nem fog szerepelni az ez évi népszerűségi lista top százban, de tartok tőle, hogy még a Mikulás listáján sem szerepelt már bébikora óta. Nem mintha sajnálni kellene.

Minthogy az embert a tettei határozzák meg és mutatják be legjobban, igaz ez Dickre is. Bár manapág igen nehéz időszakot él - mióta a részlege Klementia alá került -, azért háromhavonta egy gyakornokot sikerül így is elfogyasztania. Mindegy, hogy lány vagy fiú, hogy friss egyetemesita vagy szaksuliból jött, az elsö egy hétben mindegyik sírva megy haza. A legbirkábbak és a mások által megmentettek bírták eddig három hónapnál tovább.

Dick szeret feladatokat kiosztani, de mivel a gyakornokok sokkal jobban nyomják az Ekszelt, a PPt-t, a mindenféle prezentálós appokat, mint ő, így Dick kénytelen minden ilyen formátumban létrehozott munkát egyszerűen kitörölni a nap végén. Aztán reggel amikor a kis "kukta" - ahogy ő szólítja a gyakornokokat - megérkezik, kiadhatja nekik ugyanazt a feladatot. "De most papíron!" - teszi hozzá mosolyogva. És a kis kukta megfőzi. Kér egy számológépet, egy vonalzót, színes ceruzát az asszisztenstől, és nekiáll rajzolni. Aztán másnap megint: "kidobtam, nem volt jó" - mondja ilyenkor Dick, mosolyogva. "De mi volt benne a nem jó?", kérdezi minden szerencsétlen, pedig a választól nem lesz nekik jobb: "Szar volt az egész, mert buta vagy. Csináld újra". És a kukta nekiáll megint. Időről időre emaileket küld a besoztottjának, aki ott ül közvetlen mellette: "Kész van már?" Nap végén: "Ne mentsd el a saját gépedre mert úgy is rossz lesz" Nap közepén kiküldött feladathoz: "Lejárt a határidő erre a feladatra tegnap, ha ma nem csinálod meg és ha ezt megtudja a vezetőség, téged rúgnak ki, nem engem"

Dicknek a szóbeli kommunikációs képességei is igen fejletlenek, a kérlek, a szivesen, a tessék, a köszömöm, a hogy vagy hiányoznak a szótárából. Előfordul, hogy a kedves Jössz ebédelni? kérdésre is az udvarias elutasítás helyett sikerül neki ordenáré bunkón válaszolnia: "A helyedben inkább a fogyókúrán járna az eszem, nem az ebéden" vagy simán "Veled? De hát te egy senki vagy ebben a cégben".

A jó reggelttel is vannak problémái, viszont az egyik alkalommal pont a rossz emberrel akadt össze: Mártikának volt dolga az ő egyik kis kuktájával egy napos hétfői reggelen. Mártika betipegett a bőrszoknyájában, mint minden hétfőn, és odavetett egy laza jóregeltel Dicknek, aki azonnal felállt az asztalától és veszedelmes hangon rápisszegett a tovatipegő Mártikára. Márti elképedve fordult vissza hozzá: Parancsolsz? Ez már nála régen rossz, ilyenkor a többi kolléga farokbehúzva menekül, de Dick hát ugye Dick. "Hétfő van, hétfőn nem köszönsz jóreggelttel. Menj ki és gyere be még egyszer egy hellóval" Mártika felröhögött. "Parancsolsz?" Ismételte az immáron vörös fejű Dicknek, aki sziszegve megismételte követeléseit, majd gőzölő fejjel végignézte, ahogyan Mártika hahotázva, szó nélkül továbbáll és letelepszik az ő gyakornoka mellé. Szegény fiatal lány aznap ment haza sírva utoljára: Mártika a szárnyai alá vette, Dick pedig munkatárs nélkül maradt, de nem sokáig, mert nem sokkal később jött a következő áldozat.

Nemrég Mártika bevallotta, hogy karrierje elején volt szerencséje Dickhez személyesen, mint főnökhöz. Hat egész hónapot bírt ki, majdnem minden nap sírva ment haza, és összesen 4 olyan napot tudott felmutatni, mikor este az akkor-még-barátjának azt tudta válaszolni a milyen napod volt?-ra, hogy jó. A mi Mártikánk, amint sírva megy haza. Vagy hagyja magát terrorizálni. Fikció. Azonban Mártival ellentétben Dick azóta évente váltott munkahelyet, ami nem kedvezett a karrierje szempontjából. Ebből kifolyólag ma Mártika egy szinttel Dick felett áll, és ezt a bőrszoknyás domina kegyetlenül ki is használja. És így lett Mártika és Klementina egy fantasztikus team: a közös ellenség összehozta a két rivális hölgyet, de ez már egy másik történet.

Dé csoport, meeting, to-do- lista.

Bizony, a Déseknek még ilyenjük is van! Borzasztó büszkék rá. Hogy nekik ilyenjük is van! Mert a Céseknek biztos nincsen. Az más kérdés, hogy nekik nem is kell, mert mindennel elkészülnek határidőre, vagyis majdnem, de ebbe a Dések nem gondoltak még bele.

Novembert írunk. A teendők márciusiak, jobb esetben is. Hát ilyen komoly kérdések vannak hogy ki hova menti a doksikat. Igaz, hogy egy csapat, de fogalmuk sincs, ki, hogy, mit csinál. Ki a szomszédomat érdekel, hogy Jucika a P meghajtóra menteget minden marhaságot, Sanyika nem, mert neki nincs ilyenje, az övé S mint Sanyika, Zsike meg egyáltalán nem is ment el semmit mert azt se tudja hogy kell. Aztán, hogy az ügyfél ökörséget válaszol. Nahát, nektek ez újdonság?! Én olyan ügyfelet nem ismerek akik legalább egyszer ne valami ordenáré baromságot akartak volna bemagyarazni.

Hajamat tépem. Mártika csöndben ül mellettem, szokásos rácsodálkozó módban, amilyen fejet az állatkertben szokott vágni mikor a majmok előtt megyünk el. Sosem értem, hogyan tud ennyire nyugodtan, sokáig még szemforgatás nélkül ülni. Szemöldöke a hajában, pici mosoly a szájzugaiban. Karja-lábai keresztben. Attila viszont nem bír magával. Minden szót a mondatok utolsó végén megismérel, és fogszívós hangot hallat utána. Néha torokhangon kuncog. Várom a pillanatot, amikor Márti megunja, és egy szemvillanással elhallgattatja. Rosszabb esetben pisszegni is szokott. Pedig ahogy ismerem, nemsokára átveszi tőlem az idegbajt, az óráját kezdi el nézegetni és hangosan szuszog majd hozzá.

Klemi feszeng. Mindenki tudja, hogy a Szabólaci-Fangörl (Szabólaci az osztályvezető manager, kettővel felettünk) borzasztóan szégyelli a saját csapatát. Minden eszközzel ápgrédelni, tanítani, és fejleszteni szeretné őket, azonban ők már, jócskán túl az ötödik ikszen és közel a hatodikhoz, már nemigen fognak hová fejlődni. Kitti és Noémi a jövő, a két fiatal lány akik már többet tettek a csapatért az elmúlt fél évben, mióta Klementina visszajött gyesről, mint az összes többi együttvéve.

És a to-do listának nincs vége. Hohó! Mindenkinek van legalább egy ilyenje! Az asztalon, papíron, post-iten. De hát akkor ezt egyesíteni kell! To-do lista kell az ősszes meglévő to-do listáknak! Tapsvihar, Jucus meghajol az ölteért. Attila röhögve csúszik le a széken az asztal alá, onnan röfög tovább. Én feladom. Átvándorol a tekintetem a máris fujtató Mártikára, aki az asztal alatt morogva nevetgélő Attilát rugdossa finoman, és elmerengek inkább az élet nagy dolgain. Márti bökdös oldalba mikor kicsengettek.

 

Címkék: kalandjaink, Dések

Mártika is hibázik

Bevallom, én szeretek Mártikával ebédelni, mert vannak vicces sztorijai. Magánemberként nem az a szigorú és nagyképü domina börszoknyában, mint az irodában, de ezt nem sokan tudják róla, mert nem sokmindenkinek mutatja meg a - saját szavaval élve - béna oldalát. Én a kiváltságosok közé tartozom egy ideje, aminek azért is örülök, mert akivel jóban van, öket rengeteg mindenben segíti, és valljuk be, egy gyakornoknak erre azért szüksége van a cégnél.

Nem is olyan rég ebédnél az egyik adminisztrátor, Gabi néni - kév éve van a nyugdíjig - nevetve mesélte, hogy reggel a metrón egy félmeztelen, alul inkább semmi mint nem fiatalember mászkált katonai zubbonyban, magában motyogva, és ö hogy félt, hogy valami bolond, aztán a végén kiderült, hogy egy egyetemista csoport forgatott valami kisfilmet, aminek végül is milyen jó témája volt. Erre már sajnos nem emlékszem, viszont arra igen, amit Mártika mesélt nekünk - Angelo, az olasz szépfiú, Babett és én -, miután Gabi néni felállt az asztaltól.

Valamikor összel Mártika férje és annak kollégái kézilabda meccsre voltak hivatalosak, amire Mártikát is hívták, tudván, hogy ö a leghárdkórabb kéziszupporter a környéken. A meccsre Mártika is, és a többi is a saját munkahelyéröl ment, lévén hétközben. Mikor Mártika odaért, nagy nehezen megtalálta a férjét és annak csapatát, épp söröztek vígan a csarnok elött. A csapatból mindenkit ismert, de volt ott egy hajléktalan srác is nem messze tölük, aki ugyanolyan sört iszogatott, mint ök, és néha valamit beszélgetett az egyik fiúval. A hajléktalan srác hosszú fekere börzubbonyt, boka fölött érö, térdben erösen kikopott lila kordnadrágot, kinyúlt szürke (valaha fehér?) kötött pulóvert viselt, igen szakadt és mocskos sportcipövel. Arcát benötte a mellkasig érö ször, vizenyös kék szeme beesett volt, alkata nem volt sokkal formásabb egy pálcika-emberénél, de biztosan nem is jutott elégséges minöségi élelmhez. Mártika boldogan elfogadta a felé kínált cidert és érdeklödve hallgatta a fociról szóló beszélgetést a hajléktalan és a többiek között. Mikor eljött az idö, hogy bevonuljanak a csarnokba, Mártika kikotort a táskájából egy kiscímletü papírpénzt és miután az összes fiú lepacsizott a csövivel - sok sikert, minden jót, haver! felkiáltással - Mártika is kezet fogott vele és egy kacsintással a markába nyomta a papírpénzt. Bent még meg is jegyezte a férjének, és annak kollégáinak, hogy kár hogy a "barátjuknak" nem vettek jegyet, pedig biztosan tetszett volna neki is. A férfiak fejüket rázták, hogy áh nem, Bence nem szereti a kézit, ö a fociért van oda, a kocsmában az utca végén épp adják, oda megy.

Másnap este Màrtika férje megdöbbenten mesélte, hogy a kollégája, a Bence megborotválkozott és vett egy új kabátot, pedig legalább száz éve ugyanabban a kopott fekete börzubbonyban jár, amit a nagyapjától örökölt, és milyen ideje volt már, mert mindenki csövesnek nézte.

Mártika innentöl kezdve lapított mint az úthenger.

Idövel persze eljött a következö találka, amire Mártika vonakodva, de elment ugyan, minekutána mindenki szembesült azzal, honnan is jött Bence nagy átváltozása, hasfogós-térdcsapokodós hahotázást kiváltva kettö kivétellel mindenkiböl - igen, Bence és Mártika. Azóta Mártika a fö meghívott minden csapat-összejövetelre, és Bencével sincs harag. "Csak ciki, na".

Tehát Mártika is emberi lény, hiába tünik valkírnak elsö-második-ötvennyolcadik pillantásra is. 

A titkárnő

Titi az a fajta kisegítő munkatárs, akiről ha nem tudod, hogy egy szimpla titkárnő - a megnevezés régimódi mivoltjában: tehát más dolga nincs, mint kávét főzni, üres szabadság-ürlapokat nyomtatni, virágot hozni a piacról céges pénzből, és felvenni a telefont a főnök helyett, ha nincs ott (aki mindig ott van) – akkor elhiszed neki hogy tulajdonképpen ő a cégvezetés tagja. Rokonai, ismerősei mindig szörnyülködnek, hogy még mindig nem kapta meg a vezetői beosztást az aláírásában is, holott már évekkel ezelőtt be lett neki ígérve. Minden barátnője szarrágónak tartja a céget, amiért Titi nem hozhatja nyilvánosságra, hogy valójában ő itt az egyik igazgató már évek óta – ha kiderülne, bizonyára fellázadnának az emberek és több fizetést követelnének. Hát ezért nem, meséli Titi minden alkalommal.

Titi küldetésének érzi, hogy betartassa a rendet és a fegyelmet a kollégákkal. Reggel körbejár, ki merre van, ki kivel és miről beszélget, és legfőképpen: miért is nem dolgozik? Végtelen memóriájában vezeti hogy fél kilenckor, mikor ő megérkezik, ki volt már bent és ki nem. Ezt hat éve minden nap, mindenkivel vezeti. Ő tudja, ki mikor csal az idejével, ki mikor megy edzésre, mikor van randija, vagy egyszerűen mikor alszik el reggel. Ezeket ütőkártyának szánja egy esetleges összetűzésben, ha bármikor bármelyik kolléga neki keresztbe tenne, lehessen mivel sakkban tartani. Őrült okos terv! A barátnői el vannak ájulva az IQjától. Egyedül Mártikába törte bele a fejszét. Erről nem is szívesen beszél. Pedig eleinte jól indult, mikor Mártika évekkel ezelőtt idekerült, ő gyorsan barátkozni próbált. Kikereste a privát címét a főnök katalógusából, és megörült, hogy egyazon kerületben laknak, Mártika egy megállóval odébb, mint ő. Ezt dobta be az új, megszeppent jövevénynek. Aki potom három hétig volt új és megszeppent. Az után szemtelen lett, és Titinek nem volt kedve azóta barátkozni. Ő az egyetlen, aki személyes sértésnek veszi, mikor Titi afelől érdeklődik, mikor is jött Mártika ma dolgozni. Vagy meddig marad. Vagy egyáltalán: mit csinál egész nap? Mennyi szabad napja van? Mennyit keres? Mikor akar gyereket szülni? Mennyibe került az esküvője? Honnan volt pénze a Jimmy Cho cipőre? Mennyiért mennek Hawaiira nyaralni? Ki engedte meg neki hogy átrepüljön egy óceánt és három hétig szabadságon legyen egyhuzamban? Mártika valamiért ezeket a kérdéseket sértésnek vette, és egy idő után úgy csinált, mint aki nem is hallja Titit. De volt, hogy valami égtelen hülyeséget válaszolt, aminek semmi értelme nem volt. Aztán Titi megunta. Ő csak locsifecsizni akart, ha Mártika nem akar, hát az az ő baja. Ìgy nem fogja sosem hallani az iroda legjobb pletykáit. Amiket a kantinban hallott, vagy akkor amikor benyitott a főnök nagy megbeszélésére, mert neki ottmaradt a kabátja a tárgyalóban. Upszi! Titi azóta is büszke erre a mozzanatra. Hogy kitalálta! Ìgy elcsípett pár mondatot arról, hogy átszervezések lesznek. Alig várja. Szeretné, ha végre növekedne a cég, és ő lehetne a vezérigazgató most már. Elvégre mindent tud, amit csak meg lehet tanulni, mindent hall, mindent elolvas: levelet - kimenőt, bejövő; részt vesz megbeszéléseken, amikre elfelejtetik meghívni, de látja ám mikor vannak, ezért proaktívan beül rájuk. Benne minden megvan amire egy igazi jó vezetőnek szüksége van: ambíció, tudás, kreativitás, proaktivitás, memória, közvetlenség, következetesség, szigor. E nélkül nem lehet valaki vezető manapság. Benne minden megvan. Mind-den!

Ezzel a gondolattal száll fel a vonatra esténként, mióta Mártikát nem tudja hazáig követni. Mennyivel jobb a pozitív gondolkodás mint a gyanakvás! Zen hangulatot teremt. Igen, ő a megtestesült Vezető. Még a Zen is megvan benne. Ommm.

Címkék: kollégák, Titi

Klementina szerda délelőttje

A Dések körben ültek a begbeszélésen, mint mindig. Klementina, a kisfőnök előhozakodott
rövid és tömör témáival. Senkinek nem okozott megterhelést amit előadott. Hogy okozna!
Mindent leegyszerűsít senki, egye a kis szivüket! Legszivesebben meg sem tartaná ezeket a
meetingeket. Neki két kisgyereke van! Nem ér ő erre rá, délben indulnia kell haza. De hát a
többiek ragaszkodnak hozzá. A jó öreg többiek. Néha az az érzése, hogy csak időtöltésnek
használják ezeket az értekezletet. Heti kettő darab, egy-egy óra. Neki nem lenne muszáj
megjelenni, mivel ő a főnök, de jobb szereti tudni miféle kifogásaik vannak az el nem végzett
munkára. Minden héten ég miattuk a feje a vezetőség előtt. Ez nincs kész, az nincs kész. De
hát nekem orvoshoz kellett mennem! Jaj hát ez nem jövő hétre kellett volna? Ò, ezt nem kell
komolyan venni, ő csak összevissza beszél…vagy ezek szerint mégsem? Àh, eleve halott
ötlet volt az öt hetes határidő, nekik csak délután jó egyeztetni, én kettőkor indulok haza.
Ilyen és ehhez hasonló indokokkal lesz péntekre a levelesládája Klementinának péntek
reggelre. Eddig még nem volt alkalma lépni az ügyben, hiszen most jött vissza szülési
szabadságról. Három hónapja csak. De már élezi a körmeit, és idővel egyesével nyisszantja
el kedvenc beosztottjai nyakán az ütőeret. Most sincs messze tőle. Jogos kérdés érkezik a
Césektől. ők mindig csak akkor kérdeznek, amikor tényleg kell! Csak akkor beszélnek! Eddig
még nem tudta őket átcsábítani a saját csapatába. Meg is érti. Ezekre a kérdésekre nem
tudnak az ő beosztottjai válaszolni. Most is csak ugyanazt hajtogatják. A Cések
ősszenéznek. Ez vérciki. Klementina végül menti a helyzetet és felajánlja, hogy utánanéz. A
csapata büszkén húzza ki magát. Ilyen a jó vezető! Jó ég. Sándor következik a témában.
Utazásiköltség-elszámolás. SENKI ne akarjon a telefonos appon keresztül! Csak a
számítógépen! Előbbi négy hét, utóbbi két nap. Na persze, mert a számítógép madzagja
rögtön a szerverbe fut be, a telefon pedig jobb esetben is csak a legközelebbi műholdra küldi
fel az információt, mielőtt az visszaküldené a földi vevőnek, ahonnan az majd megy a
szerverre. Háromszor annyi út, ha nem harmincszor! Klementina fontolgatja, hogy
megemlítse-e, hogy az appon lehet kérni, mikor utalják vissza a pénzed, és az alapbeállítás
ott 4 hét. Ha nem állítod át, ekkor kapsz pénzt. Aztán végül mégsem szól semmit. Elég hogy
a Cés csaj forgatja megint a szemét. Mindig elfelejti a nevét. Jucus jön a témájával. Elfogytak
a golyóstollai, és az irodai asszisztens Noémi táblázatát nem-ér- ti! Miért van benne negyen
sor golyóstoll, neki csak egy féle kell! Persze Noémi is forgatja a szemét. Neki elég mondani
ki mit szeretne, és bejelöli a megfelelőt, a többiek azonban nem tudnak különbséget tenni a
zselés golyóstoll és a sima töltőtoll közt. Mi nem vagyunk beszerzés, mondja Jucus. Hát
persze hogy nem, gondolja Klementina. Milyen szerencse. Halomban állnának itt a zsírkréták
és hiány lenne szappanból. Ès végül a szokásos záró aktus. Klementina a Cés lányra néz,
aki érdeklődve várja, hogy vajon TÈNYLEG megint az kövektekzik e. Tulvilági zöld szemei
érdeklődve kinyílnak, térdére könyököl, Jucust fixírozza. És Jucus gyászos hangon közli,
hogy ezek nagyon fontos dolgok, mert nemsokára több munkájuk lesz, és erre nem
pazarolhatnak időt. Ez nekik nem fog beleférni. Mert több munkájuk lesz. Szokásos egy
perces csend veszi kezdetét, amikor mindenki reflektál, tervez, megbánja bűneit, eldönti
hogy grillezett csirkecombot eszik e ebédre a kantinban vagy inkább sült tarját. A Cések
vigyorogva villantják össze tekintetüket. TUDTÀK ők is. Hát persze. Klementina feláll, és
tapssal jelzi hogy vége a meditációnak. Akkor engedi ki a nagy levegőt, amit egy ideje bent
tartott, mikor kilép a tárgyalóból.

Mártika, az autista.

Azon kívül, hogy Mártika eléggé antiszociális, mellé még igencsak autista is. A szó jó értelmében.
Vagyis nem tudom. Szereti a szabályokat. Nagyon. Ha valaki nem tartja be, vagy sajátosan értelmezi,
jön a fejmosás. Feljebbvitel. Esküdtszék. Ha mégis végig tudod vinni a kis simlis terved, leveszi róla a
kezét. Aláirat veled mindent, egy levélben hatszor kihangsúlyozza, hogy tőled származik az ötlet és
hogy tiéd a felelősség. Mindezt tőled is elvárja írásban, minimum. Aláírva, lepecsételve. Ő nem fogja
helyetted elvinni a balhét, mert te nem vagy a truppjában. Ha ott lennél, kitaposná neked az utat a
sufnimegoldásodhoz. De ha benne lennél, nem lennének ilyen gondolataid, mivel az ő köreiben senki
nem csal és hazudik. Hazugsággal kiboríthatod. Ha unod az életed, főnökség előtt nyögd be, hogy te
igenis beszéltél vele, mikor ő épp egy másik kontinensen süttette a hasát. Rólad úgyis tudják hogy
gyökér vagy, senkit nem fog meglepni, így viszont Mártika véget vet szenvedéseidnek, és úgy
megaláz, hogy összezsugorodsz amilyen kicsire csak lehet, majd eltapos a csíkos vászon benti
cipőjével. Ezt elkerülendő szívesen gyárt munkafolyamat-leírásokat, amit aztán a vezetősggel
elfogadtat, és körbeküldi. Ha kérdezel, segít megtalálni a választ ebben a leporellóban, de konkrét
választ ne várjál. Hát ne legyél már ennyire agyhalott, hogy egyedül egy kontrol cé sem megy! Ugye,
hogy ugye?! Táblázatokat is szivesen gyárt. Amikor új táblázatot, új munkafolyamatot mutatnak neki, extázisban van. Le sem lehet lőni. Eddig még nem láttam elélvezni, de nem lehet messze tőle mikor
meglát egy tökéletes felépítésű négyszáz füles makrós excelt. És ezt fogod te is használni, mert
ebben van LOGIKA! Logika, ez a kedvenc szava. Sokaknak nincs, mondogatja.
Azzal is az életed kockáztatod, ha nem hozod vissza a müanyag mappáit. Összekevered a színek
szerint rendezett iratgyűjtőket. De a tollaihoz sem nyúlnék. A szőrbojtos rózsaszín ceruzájához
végképp nem. Irodai Szépfiú simogathatja csak, senki más. Beülsz a székébe! Mártika melegvizes
palackot tart a székén. A hátára, ami fáj, mert ezer éve nem sportolt, pedig szeretne. Csak hát már
nem fiatal. A meleg vizes palackot a derekához illeszti, amikor dolgozik. Kétóránként cseréli benne a
vizet. Perce pontosan. Ha épp akkor hívod, lecsesz, hogy most nem ér rá, majd visszahív. Hiszen
majdnem teljesen kihűlt a palackja! Tehát inkább ne zavard meg a nyugalmát. Mindenkinek jobb
lesz.

Címkék: kollégák, Mártika

Miklós nem érti

Attila a Déből. Az értékesítés szebbik oldalán dolgozik, Mártikával ül egy irodában. Hozzá tartoznak az északi régióvezetők, akik a mezei értékesítő munkatársakat koordinálják, továbbá vezetik és ellenőrzik a nagyobb projekteket.

Miklós is egy ilyen régió vezető, övé a legészakibb régió; Sándor szokott viccelni vele, hogy neki még tengerre is tellett! Miklós egy borzasztó kedves és jószívű ember, mellé igen ambíciózus, és nagyon figyel arra, hogy a munka el legyen végezve. Sajnos arra már egyáltalán nem, hogy hogyan. Mondhatjuk úgy, hogy ha takarítói pozícióban dolgozna nálunk, a szőnyeg alatt vastagon állna a szemét és a kosz. Eltartott egy ideig, mire ez kiderült (igazából a szabálymániás Mártika kellett hozzá), és mióta ez kiderült, Miklós büszkén vállalja. Pont ezt vállalja fel, a barátját azonban sajnos még nem.

Attiláék ajtaja kivágódik mikor Miklós beront, kezében papírköteget szorongat. Barátom, Attila! kiált fel, és ingerülten lecsapja a salátadossziét kollégája elé. Mártika máris a fejhallgatójért nyúl, anélkül kattint a youtube metálzene csatornájára hogy odanézne, rutinból megy neki. Attila érdeklődve lapoz bele az elé halmozott gyűrött papírokba. Igen? kérdezi Miklóst, mire Miklós belekezd. Először a vibrálásba; ilyenkor kapkod a szemüvegéhez, szaporán veszi a levegőt, remeg a keze, mozgatja az orrát ajkait füleit egyszerre, és azt hajtogatja hogy „Aha, aha“. Egy perc mire bemelegszik, és máris mondja is: de hát ez volt az ő legjobb ajánlata. Attila a homlokára csap: aha, tehát ez egy ajánlat! Miklós bólogat buzgón: Igen, ezt ti csináltátok; é felváltva mutogat Attilára és Mártikára. Utóbbi lehúzza füléről a fejhallgatót, de csak félig, mert annyira nem érdekli a dolog, mert nem az ő területe, de kíváncsian várja, hogy Attila épp most milyen fejmosást kap. Miklós idegesen belelapoz a papírkötegbe, és rábök egy számra valahol a végén. Aha, aha, mi ez szám, honnan van ez! Ezt nem ő csinálta. Attila vállat von: erre nem volt sem kalkuláció, sem keretszerződés, így a procedúrának megfelelően csináltunk egy kalkulációt, ez lett a vége, kijavítottuk az ajánlat szövegét és kész. Miklós felváltva néz a két értékesítés vezetőre. Nade miért? kérdezi végül. Attila türelmesen magyaráz a régióvezetőnek, aki jövőre ünnepli huszonötödik évfordulóját a cégnél. Azért, Miklós, mert a te számod nehogy nyereséget nem hoz de még az anyagköltséget sem fedezi. Miklós még mindig felváltva néz a két Césre. Aha, aha, de és hol a probléma? Attila elhűlni látszik ültében. Azért Milkós, mert tudod mi egy oylan cég vagyunk, akik abból élnek hogy pénzt kell keresniük, és ez csak akkor megy, ha az eladásaink nyereségesek. Miklós egyik lábáról a másikra áll, tördeli a kezeit, szemében színtiszta és őszinte értetlenség: Aha, aha, de miért pont az ő ügyfelén akarunk pénzt keresni és miért pont most? Attila és Mártika összenéznek, Mártika látványosan visszateszi a fülére a fejhallgatót és felljebb tekeri a hangerőt. Attila megalkuszni is hajlandó: Miklós, amennyiben nyomós okod van az ajánlatod a megszabott ár feléért kiadni, mondd meg és feljebbvisszük a témát a főnöknek. Miklós előrukkol a szerinte legmeggyőzőbbel: Hát mert most nemár, léccilécci!

Miklós továbbra sem érti, mikor csalódottam távozik Attila irodájából. Később sem, mikor ő még mindig kollégáktól érkezett emaileket nyomtat hat után az irodában, hogy aztán kézzel írjon rájuk választ és maga kézbesítse őket az irodában. Végül feladja, kinyomtatja az ajánlatot, a rajta lévő eladási árat korrektorral eltüntenti, majd kézzel ráírja, amit ő kitalált. Pár perc után büszkén tolja be a kisimított, korrektorozott papírokat az ánégyes borítékba és dobja bele a kimenős kosárba. Ő megoldotta! És mindenkinek túljárt az eszén! Nem is kell itt mindent megérteni. Elég, ha mindenki boldog.

Szegény Sándor.

Sándor, a viccek királya.

Sándor nem fiatal. Saját bevallása szerint is nagypapa lehetne, ha a gyerekei nem lennének túl a termékenységi időszakon. Persze túloz, de nem nagyon. Viccesnek szánja. Mindent viccesnek szán. Szinte bármiből képes viccet csinálni. Szemtől szemben is Humor Herold a beceneve, amire örült büszke. Szarkazmust nem érti. Azt sem mikor valaki javasolta neki, hogy gyűjtse ki a „Nap vicceit“ egy könyvbe. Mert naponta több is van. Sándor besztof 2017, ha most megírja, még mehetne a karácsonyfa alá. Az ő viccei! Teljes szívből nevet rajtuk. De csak ő. Sajnos. Mostanában a kedvenc vicce az egyszarvú. Mert minden tele van egyszarvúakkal. A játékbolt, a konyhafelszereléses, a cipős. De ő tudja miért. Szerinte minden nő szeretne egy saját egyszarvút. Otthonra. Erre már kiskorukban készülnek. Csak azt sajnálja, hogy nem ő jött erre rá. Régen milliomos lenne. Minden nő egy saját egyszarvút akar! Milyen vicces! Nem? Nem. A minap keserű szájízzel ment haza. Kettőkor. Mert korán kezd! Hétkor. Ja, hogy az még mindig nem nyolc óra munka? Na ne vicceljünk már! Senki nem szól neki, már. Ùgyis jövőre nyugdíjba megy. De aznap nem nevetett egész nap. Pedig ő hogy készült! Jelentkezett, hogy zsömlét hoz a csapatreggelire másnap. Mártika is. őrület. Hogy a  Mártika a másik csapatból miért nem valami mással akar osztozni a zsömléken? Sándor gondolkozott pedig ezen. Eredetileg huszonnégy zsömlét kellene hozni. De így most lesz akkor negyvennyolc? Tizenkét emberre? Hát ki eszik meg annyit?! Ne nevettessenek már! Mártika a hatodik hívasa után vette fel a telefont. Mikor elővezette neki a problémát, hogy ez nem lesz jó, mert akkor most negyvennyolc zsömle lesz, akkor Mártika nevetett. Mi több, hahotázott. Nem is érti. Pedig semmi vicces nincs abban, ha kétszer annyi zsölme van mint kéne. Mártika pedig jóízűen kacagott a telefonban. Kedvesen megjegyezte, hogy hát Sándor, ez milyen kellemes vicc volt. Sándor hallgatott. Mártika teljes szívéből jött a meglepődött hang: Nem viccelt? Tényleg nem? Most nem? Pedig most épp vicces volt! De tényleg nem? Nahát. Hát akkor komoly a probléma. Sándor feszengett a telefon mellett. Hallgatott. Nem tudta sosem hová tenni a hideg és kimért Mártikát, aki forgatja a szemét, mikor ő viccelödik. Sosem értette. És most ez. Mártika végül kedvesen elmagyarázta a feladvány megoldását: ha összesen huszonnégy zsömle kell, és ketten vannak rá, akkor elég tizenkettőt venniük. Sándor mélyen megbotránkozott. De tizenkét zsömle nem elég tizenkét emberre! Mártika megint kuncogott. Hát hol vicces ez? Ne szórakozzunk már! Ennek a nőnek az a vicces ami halál komoly de bezzeg az ő jó öreg, intelligens humorán nem képes nevetni?! Nem érti. Egyszerűen nem érti. Fejenként tizenkettőt, Sándor, mondja Mártika. Ès kuncog tovább, mielőtt kellemes délutánt kíván. Sándor boldog is meg nem is. Frusztrálja, hogy nem tudja, min nevetett Mártika. Viszont örül, hogy nem kell huszonnégy zsömlét egyedül cipelnie. A pék legalább két sarokra van az irodától. Az ő korában már nem akar cipekedni. Mégis, ez a nőszemély elvette a kedvét a viccelődéstől. Még a kollégáját, aki Oliviának keresztelte újszülött lányát sem nevette ki. Ès hogy becézitek? Bogyóka? Höhö. Nagy kár érte. Pedig ez lehetett volna a nap vice.

Mártika, az antiszociális.

Beszélhetünk róla is ám. Mert ő is ott van. Igaz, a fél irodához nem szól, és csak akkor beszél ha kérdezik, vagy ha tényleg van valami mondanivalója. Egyebet csak azokkal akiket kiválaszt. Hogy mi alapján, az rejtély. Odavannak érte az ügyfelek. Olyanok kötnek vele szerződést, akik régebben a közelébe sem mentek a cégnek. Mártika azonban valahogy lenyűgözte őket. Jóban van az aszisztenssel, akitől mindenkinek kihullik a haja, mert egy sótlan fapina. Kivéve Mártikával, a kis antiszoci kollegiával. Neki mindig mindent azonnal. És Mártika is mindent megcsinál neki cserébe. Aztán még jóban van az iroda szépfiújával. Hogy mennyire jóban, az már jó kérdés. Állítólag barátok, de néha kiöltöznek egymásnak. Ilyenkor Mártika vászoninget vesz fel feszülős térdig érő bőrszoknyával. Na, ilyenkor mindenki segít neki. Vagyis segítene. Mert persze ez is csak néhány kiváltságosnak lehetséges. Mártika büszke rá, ahová eljutott nőként és ahogyan, és ahogyan nem – mert ő az a nő aki bizony nem fogja neked széttenni a lábad ha előléptetést ajánlasz, inkább feljelent az erkölcscsősz-társulatnál. Habár nem egy karrierista picsa, rengeteget dolgozott a céljaiért, és ezt szereti a semmirekellő titkárnő orra alá dörgölni. Akkor mindenki vidul. Egészen addig míg nem kapnak Mártikától egy lenéző kis mosolyt. Rosszabb esetben egy szarkasztikus megjegyzést. Dícsérni is szokott, de ahhoz tényleg meg kell dolgozzál. Ha téged valaha már megdicsért, azt beleírhatod az önéletrajzodba. Bár valószínűleg nem lesz rá soha többet szükséged, mert a dícséret egyenes belépő a kiváltságosok közé. Onnantól kezdve anyatigrisként fog védelmezni, bármilyen gyökér is vagy. Ha szerencséd van, kigyógyít a gyökérségből, felveszi neked a bőrszoknyáját és tímlídert farag belőled. Persze mindenkinek egy, azaz egyetlen egy esélye van, nem több. Eljátszottad? Így jártál. Pedálozni felesleges. Leírtad magad. Ezt pedig jóformán akármivel el tudod követni Mártikánál. Terepszínű cipőd van, rózsás hímzéssel? Mártika csinos mosolya bizony az őszinte és ártatlan csodálkozása a szar ízlésedre. Ecsethajjal szaladgálsz, oldalt fel van nyírva a hajad? A felhúzott bal szemöldök nem a csábításé, hanem a szimpla döbbeneté, hogy ennyire nincs saját stílusod. Kevered a ban ben ba be ragokat? Örülj ha csak a szemét forgatja! Nem sikerül elszámolni négyig? Számíts a szarkasztikus megjegyzéseire, amit úgy sem értesz majd, mert Mártika sokkal intelligensebb nálad. Ó igen, ő tényleg sokkal intelligensebb sokunknál. Az egy dolog, hogy ez valójában így lehet, de az már más tészta, hogy ezt azzal érzékelteti, hogy olvasott és művelt módon szórja el cinikus és szarkász megjegyzéseit. A Truppja imádja. Felveszik a stílusát. Mártika mégis egy introvertált antiszociális lény. Bezárkózik az irodájába, amikor elege van az emberekből. Telefonban kimért. Ilyenkor forgatja a szemét, ha túl sokat kérdezel. Ha túl sokat válaszolsz a kérdésére. Ha feltartod a konyhában. Ha előtte állsz a nyomtatónál. Ilyenkor visszabújik kellemes kis világos irodájába, valami borzalom filmezenét indít el, és beletemetkezik a következő árajánlatba. Ne zavard meg, mert szemmel ver. Cssssss!

Címkék: kollégák, Mártika
süti beállítások módosítása