Titi az a fajta kisegítő munkatárs, akiről ha nem tudod, hogy egy szimpla titkárnő - a megnevezés régimódi mivoltjában: tehát más dolga nincs, mint kávét főzni, üres szabadság-ürlapokat nyomtatni, virágot hozni a piacról céges pénzből, és felvenni a telefont a főnök helyett, ha nincs ott (aki mindig ott van) – akkor elhiszed neki hogy tulajdonképpen ő a cégvezetés tagja. Rokonai, ismerősei mindig szörnyülködnek, hogy még mindig nem kapta meg a vezetői beosztást az aláírásában is, holott már évekkel ezelőtt be lett neki ígérve. Minden barátnője szarrágónak tartja a céget, amiért Titi nem hozhatja nyilvánosságra, hogy valójában ő itt az egyik igazgató már évek óta – ha kiderülne, bizonyára fellázadnának az emberek és több fizetést követelnének. Hát ezért nem, meséli Titi minden alkalommal.

Titi küldetésének érzi, hogy betartassa a rendet és a fegyelmet a kollégákkal. Reggel körbejár, ki merre van, ki kivel és miről beszélget, és legfőképpen: miért is nem dolgozik? Végtelen memóriájában vezeti hogy fél kilenckor, mikor ő megérkezik, ki volt már bent és ki nem. Ezt hat éve minden nap, mindenkivel vezeti. Ő tudja, ki mikor csal az idejével, ki mikor megy edzésre, mikor van randija, vagy egyszerűen mikor alszik el reggel. Ezeket ütőkártyának szánja egy esetleges összetűzésben, ha bármikor bármelyik kolléga neki keresztbe tenne, lehessen mivel sakkban tartani. Őrült okos terv! A barátnői el vannak ájulva az IQjától. Egyedül Mártikába törte bele a fejszét. Erről nem is szívesen beszél. Pedig eleinte jól indult, mikor Mártika évekkel ezelőtt idekerült, ő gyorsan barátkozni próbált. Kikereste a privát címét a főnök katalógusából, és megörült, hogy egyazon kerületben laknak, Mártika egy megállóval odébb, mint ő. Ezt dobta be az új, megszeppent jövevénynek. Aki potom három hétig volt új és megszeppent. Az után szemtelen lett, és Titinek nem volt kedve azóta barátkozni. Ő az egyetlen, aki személyes sértésnek veszi, mikor Titi afelől érdeklődik, mikor is jött Mártika ma dolgozni. Vagy meddig marad. Vagy egyáltalán: mit csinál egész nap? Mennyi szabad napja van? Mennyit keres? Mikor akar gyereket szülni? Mennyibe került az esküvője? Honnan volt pénze a Jimmy Cho cipőre? Mennyiért mennek Hawaiira nyaralni? Ki engedte meg neki hogy átrepüljön egy óceánt és három hétig szabadságon legyen egyhuzamban? Mártika valamiért ezeket a kérdéseket sértésnek vette, és egy idő után úgy csinált, mint aki nem is hallja Titit. De volt, hogy valami égtelen hülyeséget válaszolt, aminek semmi értelme nem volt. Aztán Titi megunta. Ő csak locsifecsizni akart, ha Mártika nem akar, hát az az ő baja. Ìgy nem fogja sosem hallani az iroda legjobb pletykáit. Amiket a kantinban hallott, vagy akkor amikor benyitott a főnök nagy megbeszélésére, mert neki ottmaradt a kabátja a tárgyalóban. Upszi! Titi azóta is büszke erre a mozzanatra. Hogy kitalálta! Ìgy elcsípett pár mondatot arról, hogy átszervezések lesznek. Alig várja. Szeretné, ha végre növekedne a cég, és ő lehetne a vezérigazgató most már. Elvégre mindent tud, amit csak meg lehet tanulni, mindent hall, mindent elolvas: levelet - kimenőt, bejövő; részt vesz megbeszéléseken, amikre elfelejtetik meghívni, de látja ám mikor vannak, ezért proaktívan beül rájuk. Benne minden megvan amire egy igazi jó vezetőnek szüksége van: ambíció, tudás, kreativitás, proaktivitás, memória, közvetlenség, következetesség, szigor. E nélkül nem lehet valaki vezető manapság. Benne minden megvan. Mind-den!

Ezzel a gondolattal száll fel a vonatra esténként, mióta Mártikát nem tudja hazáig követni. Mennyivel jobb a pozitív gondolkodás mint a gyanakvás! Zen hangulatot teremt. Igen, ő a megtestesült Vezető. Még a Zen is megvan benne. Ommm.